„A személyiség már a mesterségben benne van, a hivatásban pedig egészen magas spirituális dimenziókhoz érünk. A hivatás magában rejti, hogy hogyan jöttél ide, ugyan mi tart itt? Mert attól még nem lesz milliomos egy tanár sem, hogy tanít, de valami mégis ott tartja őket. Az, hogy van az életnek egy olyan területe, ahová a hajlama hajtotta és megtalálta azt a hívást, mint amikor Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy hagyd a hálódat és gyere velem.
Kell magasabb megszólítás, valami olyan, ami általában furcsa élményhez kötődik. Mindnyájunknak vannak döntő megszólításai. A hivatásban a hívás úgy történik, hogy van valaki, egy emberi közvetítő, egy képviselő, aki nagyon fontos. És amikor rátalált arra területre, akkor érzi, hogy otthon van, megérkezett. Ahogyan Tamási Áron Ábel a rengetegben című regényében is olvashatjuk: „Ábel mondjad már mivégre vagyunk a világban, ha nem azért, hogy valahol otthon legyünk benne?” Ez az otthonosság már-már boldogság. A pedagógus mind elhagyhatná a pályát, de a tanítás gyönyörűsége magával ragadja.” Bagdy Emőke